Feliratozási törekvések Spanyolországban?

 

Noha a magyar és a spanyol televíziózás karaktere sok mindenben eltér egymástól, a hispán tévénézők ugyanúgy anyanyelvükön tekinthették meg karácsonykor a Beethovent, mint mi. A spanyol televíziózás és film szinkron-központúsága ugyanakkor hamarosan megváltozhat, hiszen a Kulturális Minisztérium a feliratozás elterjesztéséért készül síkra szállni.

Skandináv feliratozási modell a nagy szinkrontradíciókkal bíró Spanyolországban? Az El País spanyol politikai napilap az elmúlt év decemberében egy minisztériumi tanulmányra hivatkozva elgondolkodtató cikket közölt a spanyol film és televíziós szakmát alapvetően befolyásoló korábbi kormányzati tervekről, amely szerint az elkövetkezendő két évben fokozatosan háttérbe kívánnák szorítani a Spanyolországban széles körben elterjedt szinkronizálást. Az elképzelés célja az, hogy teret adjanak a külföldi műsorok és filmek eredeti nyelven való sugárzásának és vetítésének, amelyről a spanyol tradícióknak köszönhetően jelenleg szinte alig beszélhetünk.

A minisztériumi elképzelések szerint az ún. skandináv modell alkalmazása a televíziózásban pozitívan befolyásolná a spanyolok sokszor és sok helyütt kritizált idegennyelvtudását, jobban mondva annak hiányát. A mértékadó napilap az Európai Bizottság statisztikáira hivatkozva kiemelte, a spanyolok 63 százaléka nem képes magát kifejezni egyetlen idegen nyelven sem, a nyelvtudás hiányát pedig 58 százalékuk éli meg hátrányként az internetes információkeresések alkalmával. A statisztikai adatok igazolni látszanak tehát a spanyolok hiányos nyelvtudásáról szóló, régóta hangoztatott nemzetközi előítéleteket.

Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre arra nézve, hogy az eredeti nyelven, felirattal sugárzott televíziós műsorok milyen mértékben segítik az idegennyelv tanulást, a skandináv országok kiváló angoltudását részben ezzel szokás magyarázni. Miután Spanyolország 2010 áprilisában teljes egészében átállt a digitális televíziózásra, a skandináv modell bevezetését támogatók úgy érvelnek, a technikai lehetőségek ideálisakká váltak a paradigmaváltásra. Ezzel együtt továbbra is rengeteg probléma merülhet még fel: amennyiben a feliratozás mellett megmaradnak a szinkronizált változatok is, kérdéses lehet a többletköltségek rendezésének ügye; ha viszont a szinkronizálás teljesen megszűnik, az könnyen a nézők felháborodását, kisebb palotaforradalmat vonhat maga után.

A szinkronizálás ugyanis hosszú évtizedek alatt mélyen beágyazódott a spanyol kultúrába, úgy a televíziózás, mint a mozi esetében. Ennek elsődleges történelmi oka a Franco-diktatúra idején meghonosított gyakorlatban keresendő, hiszen a vizuális kultúra hatalmas szerepet játszott a falangista erkölcsrendszer közvetítésében. Mivel a szinkronizálás minden esetben bizonyos mértékű honosítást is eredményez, a rendszer kötelezően előírta a külföldi filmek szinkronizálását - megfosztva ezzel a nézőket egy idegen nyelv megismerésétől. A kulturális beidegződések pedig a rendszer bukását követően sem változtak számottevően, hiszen a spanyol televízióban - akárcsak a magyarban - továbbra is szinte kizárólag szinkronizált műsorokat adnak, és a mozik kínálatát is a szinkronizált filmek uralják.

A sokat hangoztatott előnyök ellenére úgy tűnik, a feliratozási törekvések még számos akadályba fognak ütközni Spanyolországban. A válságban lévő spanyol filmipar, a közönségcsökkenéstől szorongatott mozik aligha fogják támogatni az újítások bevezetését, miközben a kereskedelmi televíziók is elsősorban a nézettség fenntartásában érdekeltek. Az új néppárti spanyol kormánytól függ, lesz-e spanyolországi jövője a skandináv modellnek, vagy esetleg marad minden a régiben: szinkronosan.