Oldalak

A radikálisok történelmi sikert arattak Baszkföldön



Az előzetes felméréseknek megfelelően a november 20-i választások az eddigi ellenzék, a Néppárt (Partido Popular – PP) mindent elsöprő győzelmét hozták Spanyolországban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (Partido Socialista Obrero Español – PSOE) képtelen volt helyreállítani a pénzügyi és gazdasági válság által megtépázott tekintélyét, aminek következtében a néppárti Mariano Rajoy abszolút többséget szerzett. A regionális politikát figyelembe véve ugyanakkor a baszk Amaiur tekinthető a választások másik győztesének, hiszen a radikális párt az előzetes várakozásokat felülmúlva 7 helyet szerezett a spanyol kongresszusban.

3. Forduló idegenben: El Sadar


A baszk pályabejárások után kicsit odébb állunk, de még mindig a "zord" északon barangolunk, sőt, a baszkoktól sem távolodunk el teljesen. Következő állomásunk a pamplonai Reyno de Navarra, az a stadion, ahol nemrég még Vadócz Krisztián is futballozott.

Szavazatszámlálás a baszk konfliktus árnyékában


Néhány nappal a november 20.-i spanyolországi parlamenti választások előtt lassan biztossá válik Mariano Rajoy néppárti kormányfő-jelölt nagyarányú győzelme. A kéthetes intenzív kampányidőszak első fele nem hozta meg a baloldalon remélt fordulatot: a televíziós vita mellett az októberi ETA fegyverletétel szavazatait is elveszíteni látszanak a szocialisták.

Szemtől szemben: a spanyol miniszterelnök-jelöltek televíziós vitája


November 7.-én, hétfőn tartották meg Spanyolországban a közelgő választások előtti első és egyetlen televíziós vitát, amelyen a jelenleg kormányon lévő Szocialista Párt (Partido Socialista Obrero Español – PSOE) jelöltje Alfredo Pérez Rubalcaba és az ellenzéki Néppárt (Partido Popular – PP) jelöltje Mariano Rajoy vett részt. A 100 perces vita folyamán egymásnak feszült a két spanyol miniszterelnök-jelölt, ugyanakkor valódi fordulatot nem láthatott az egyes adatok szerint közel 12 millió tévénéző, aki hétfő este a „szemtől szembent” választotta.

2. Forduló idegenben: Anoeta & San Mamés


A Riazorban tett a coruñai látogatásunk után a második idegenbeli fordulóban Baszkföldre utazunk és meglátogatjuk az Anoetát és a San Mamést. Itt a 2. forduló idegenben!