A csempészet aranykora a baszk Pireneusokban

A Nyugati-Pireneusokban folyó árucsempészet fénykora egy olyan időszakra datálódik a közelmúlt spanyol történelmében, amikor a spanyol-francia határ átlépését szigorúan ellenőrizték, Franco-határőrei pedig olykor tragikomikus harcot folytattak a leleményes baszk csempészekkel.

A Baztan-folyó

Az 1936-tól három éven át húzódó polgárháború hatalmas pusztításokat okozott Spanyolországban, hatása pedig hosszú évekre meghatározta a  lakosság életkörülményeit. A háború végét követő politikai megtorlás mellett a fegyveres harcok és bombázások okozta károk helyreállításának nehézségei, valamint a nyersanyag és élelmiszerhiány is a mindennapok részévé vált. A megszilárduló Franco-rendszer kulturális elnyomása újabb csapást jelentett az észak-navarrai falvakban élőknek, akik életkörülményeik javítása érdekében a legkülönfélébb áruk csempészetéhez folyamodtak. Miután a jegyrendszer és a nélkülözés alapvetően meghatározták a lakosság mindennapjait az 1940-es évek folyamán, a Nyugati-Pireneusokban élő baszkok hamar felismerték a francia határvidék nyújtotta lehetőségeket.

A határ ellenére a baszk hegyi falvak kulturális összetartozása elősegítette a csempészet kialakulását az autokratikus rendszer nehéz évtizedeinek idején. Lander Santamaría helytörténész-politikus szerint az észak-navarrai Baztan-völgyben folyó csempészet fénykora 1945 és 1965 közé tehető, köszönhetően a kor nehéz életkörülményeinek. Egykori csempészként Santamaría visszaemlékezései is megtalálhatóak Pedro Esarte Muniain, El contrabando en el Baztan (Csempészet Baztanban) című könyvében, amely anekdoták sokaságán keresztül mutatja be a tevékenység történetét a völgyben. A szerző által összegyűjtött személyes visszaemlékezésekből kirajzolódnak a korai Franco-korszak nehéz életkörülményei, az állandó harc a nélkülözés vagy éppen a csempészeket üldöző csendőrséggel szemben. A megélhetés érdekében az észak-navarrai férfiak és esetenként a nők is próbálkoztak a legkülönfélébb áruk behozatalával és eladásával.

Míg a busszal vagy vonattal utazó nők legtöbbször a könnyen elrejthető élelmiszerekkel vagy kisebb tárgyakkal próbáltak szerencsét, a férfiak főként nyersanyagok és haszonállatok csempészésével foglalkoztak. A személy- és teherautók szélesebb körű elterjedéséig a leggyakoribb tevékenység az úgynevezett gau lana, az "éjszakai munka" volt. Az éjszaka leple alatt sokszor több tucat ember indult útnak, hogy haszonállatokkal (tehenek, lovak) vagy élelmiszerrel (kávé, konyak) kereskedjen a határ egyik vagy másik oldalán. Amint arról Esarte Muniain beszámol, a legtöbbször megrendelést teljesítő fiatalok rajtaütés esetén azonnal hátrahagyták az árut, amelyet később sokszor csellel, vagy a csendőrök megvesztegetésével igyekeztek visszaszerezni. A gau lana mellett hasonlóan gyakorinak számított a nappali csempészet lovas- vagy ökrös-szekéren, amikor az árut a rakomány alá, a takarmány vagy éppen a tüzelőagyag közé rejtették.

Az egyik legkeresettebb és leggyakrabban csempészett áru a réz volt, amelyet szekéren és később személyautóval vagy teherautóval is szállítottak. A csendőrök és vámosok ellen folytatott állandó küzdelemben a csempészek számtalan különféle módszerhez folyamodtak. A szekéren szállított rönkfák kivájt belsejében elrejtett réz-tekercsek jól mutatják a baszk csempészek kreativitását. Ez a kreativitás ugyanakkor az gépjárművek megjelenése után is megmaradt, hiszen a személyautók titkos rekeszeiben, valamint a furgonok dupla fenekű rakterében is csempésztek rezet és más árukat az ötvenes évek második felétől kezdve. Noha a Baztan-völgy továbbra is központi szerepet játszott a csempészetben, a motorizáció sajátjaként az árukat később már nem a környező falvakba, hanem Baszkföld nagyvárosaiba szállították. Noha pontos adatokról nem beszélhetünk, a tevékenységnek jóval a demokrácia beköszönte után is lehettek követői Észak-Navarrában.

Az  Esarte Muniain által összegyűjtött anekdoták ugyanakkor nem csupán a kor sanyarú viszonyaira emlékeztetnek. Végezetül álljon itt a kötet egyik képtelennek tetsző, de mulatságos története, amely mögött megjelenik a baztani emberek természetes derűje is a csempészet nehéz időszakából: "Nem tudom, hogy valóban így volt-e, de a történetet Vicente szerzetes egyik lourdes-i útjáról a mai napig mesélik. Az utat a kapucinusok furgonjával tette meg, majd a vámhoz érkezve visszafelé azt mondta, az autóban levő korsókban vizet szállít. Amikor a vámos megállapította, hogy a vizeskorsókban valójában konyak van, Vicente szerzetes meglepetten kiáltott fel: csoda történt!"