San Fermin kontrakrónika

Visszatért a megszokott kisvárosi hangulat Pamplonába, miután vasárnap éjfélkor befejeződött a 2013-as Sanfermines. Turisták százezrei búcsúztak el a várostól és a helyiektől, maguk mögött hagyva több mint fél tucat átmulatott éjszakát és számtalan felejthetetlen, vagy éppen másnap reggelre elfeledett pillanatot. A magyar médiumok margójától távol az alábbiakban a lövészárkokból olvashattok beszámolót.

"Pobre de mi, se acabaron las fiestas de San Fermín" - búcsúztak vasárnap éjfélkor a pamplonaiak San Fermin-ünnepétől. A gyertyák fényében elhangzó záróakkordok hivatalosan véget vetettek az idei fiesztának, ami valójában inkább a július 15-i alternatív bikafuttatással zárult. A jelentősen bemelegedett pamplonaiak ugyanis San Fermin végeztével még utoljára neki szokták feszíteni magukat az óváros sikátorainak, hogy a menetrend-szerinti busz előtt futva megkoronázzák a több mint egy hétig tartó bacchanáliát. Noha a buszjáratot évekkel ezelőtt törölték, a cirka száz kitartó fiatalt ez cseppet sem zavarta, miután idén végre a rendőrök sem zavarták meg az utolsó önfeledt marháskodást.

A San Fermin (Sanfermines vagy Sanferminak) ugyanis erről szól: önfeledt ünneplésről, amibe tulajdonképpen minden belefér. Ami valamikor a város védőszentjének ünnepe volt, az mára egy sajátos "Urban-Sziget-Fesztivállá" alakult át. Mai szemmel nehéz elképzelni a századelős hangulatot, amikor szinte kizárólag a pamplonaiak és navarraiak ünnepeltek családi körben, néhány illusztris vendéggel kiegészülve. Az idősebbek közül sokan visszasírják azokat az időket, amikor a Sanferminest még nagyobb tisztelet vette körül, és a fieszta kulturáltabb és családiasabb volt.

Apropó, Fiesta! Nincs az a szobor a bikaviadal-aréna előtt (persze ott van), amellyel Pamplona leróhatja a tartozását Ernest Hemingwaynek. A város történetének legsikeresebb marketing managere ugyanis hatalmas szerepet játszott abban, hogy az ünnep ma olyan, amilyen. A navarrai kisvárosba érkező százezrek jelentős része külföldről jön (hogy pontosan mennyien, azt homály fedi), ahol a Sanfermines a világ egyik legnagyobb bulijává, a spanyol fieszta szinonimájává vált. Meg persze a bikafuttatásé is, ami évről-évre 20 ezer embert terel (itt végre pontosak az adatok) az óváros sikátorai közé. Egy átmulatott éjszaka után mindez őrültségnek tűnik, de a súlyos sérülések és a halálesetek szerencsére ritkák. A bikák nagy része legalább annyira túl akar esni a dolgon, mint a futók, akik közül sokan csak a falnak lapulva, relatív biztonságból figyelik az eseményeket. Elvégre a helyiek szerint a bikafuttatást legjobban a bikák mellől lehet látni.

A rengeteg külföldi ellenére a San Ferminnek azért sikerült megőriznie a spanyolos hangulatát, köszönhetően a mérhetetlen mennyiségű ibér-zarándoknak. Ehhez a hangulathoz hozzáadódik még a hangsúlyos baszk karakter is a navarrai kulturális pluralitás jegyében, ami persze ilyenkor előhozza a politikai felhangokat. Egy séta San Ferminkor a pamplonai, vagy stílszerűen iruñai (ez a város baszk neve) óvárosban kisebb nacionalista gyorstalpalóval ér fel a graffitik és a zászlóerdő miatt. A "Tourist remember, this is not Spain!"-feliratokat áthúzott spanyol zászlók illusztrálják, nem beszélve az év közben egyáltalán nem látható ETA betűkombinációt ábrázoló útjelzésekről. A hangulat ezzel együtt a baszk-partikon is kiváló, mivel a San Fermin nagyrészt mégis az önfeledt szórakozásról szól mindenki számára.

A macskajaj persze a résztvevőkre és a városra is kilenc alkalommal köszönt ilyenkor. A lakosság elképesztő felduzzadása miatt minden reggel kissé apokaliptikus tájképre virrad Pamplona, a parkokban hálózsákokban vagy sokszor anélkül alvó emberek elsőre megdöbbentő látványt nyújtanak. Ehhez képest a sátorozók vagy függőágyazók mérhetetlen luxust élveznek. A szeméthalmok és a reggeli napfényben felemelkedő penetráns szagok szintén sajátos hangulatot kölcsönöznek a San Fermin-másnapoknak. A szürreálisan bolyongó, leomlott arcú emberek vendégszereplése a decens kisvárosi tájképben ezek után már szinte evidens. A kilenc napon át tartó ünnepségnek tehát ára van, az emberek és a város számára egyaránt. Éppen ezért ezekben a napokban a helyi lakosok egy része megnyugodva tér vissza a megszokott csendet árasztó Pamplonába. A többieknek pedig már csak 355 napot kell várniuk a 2014-es San Fermin kezdetéig...